Wellington

Január közepén egy hosszú hétvégét tölöttünk Wellingtonban. Aucklandből korán reggel indultunk, a kocsikat a reptéri parkolóban hagytuk. Több európai reptérhez hasonlóan itt is az e-ticketen található vonalkód segítségével magadnak nyomtatod ki a terminálban a beszállókártyát és a csomagodra a csomagazonosító matricát, majd felteszed egy futószalagra a bőröndödet. Na, ennyi az egész. Persze biztonsági vizsgálat a belföldi járatoknál is van, ezt nem lehet megúszni. Az út kb 1 óra volt, gyorsan el is telt. Miután megérkeztünk Wellingtonba, busszal gyorsan bementünk a hotelhez. A buszon meglepő módon bőrülések voltak, tele LCD képernyőkkel, ami mutatta az induló és érkező járatokat, valamint egy térképet, hogy éppen hol járunk, és milyen megálló következik. A városba vezető út egy szűk alagúton vezetett keresztül a Mount Victoria hegy alatt. Ide csak a buszok hajthatnak be. Egyszerre csak egy busz fér el az alagútban, az is elég neccesen, egy apró figyelmetlenség és volt tükör, nincs tükör.

A wellingtoni reptér elhelyezkedése igen érdekes. Egy öböl végében, illetve két öböl közötti földsávon kapott helyet. A leszállás során az öböl két oldalán a házakkal egy magasságban repülünk, szinte belátni a tágas nappalikba. Nem tudom, hogy a Vecsésiek mit szólnának, ha ennyire közel laknának az elhaladó repülőkhöz. :)
Wellingtonba egy korai járattal mentünk, így a szállodában a szobák még nem voltak készen a beköltözésre, de szerencsére lerakhattuk a bőröndöket, majd elindultunk felfedezni a város. Legelőször a siklószerű Cable Carral felmentünk a hegyre, ahol a botanikus kert is található. Ez lényegében olyan, mint a nápolyi Funicolare és 1898 óta üzemel. Itt fent van egy ingyenes Cable Car múzeum is, ahol a régi kocsikra fel is lehet ülni, nincsenek körbe kordonozva, hogy ne nyúlj hozzá. Ebben az épületben van a jelenleg is üzemelő Cable Carnak a gépháza, amit egy nagy plexifal mögül lehet megnézni.

A hegy tetejéről gyönyörű a kilátás a városra és a kikötőre. Itt kezdődik a botanikus kert, ami majdnem egészen lenyúlik a belvárosig. A botanikus kert tele van különböző sétautakkal, tematikusan elhelyezett fákkal, bokrokkal, tavakkal, virágokkal, meg minden egyébbel. Van külön fűszernövény kert rész is, és egy hatalmas rózsakert is.

Lent a kert végében egy kis temetőn lehet átsétálni, ahol sok igen régi sir található. Amikor leértünk az aljához, már szinte a Parlamentnél voltunk. Ezt először csak kívülről jártuk körbe. Utána mégis csak bementünk és láttuk, hogy van ingyenes túra. Az aznapi utolsó túrát tudtuk elérni, de addig volt még majdnem egy óránk. így elmentünk megnézni a közeli Magyar parkot. A park lényegében egy kis tér, ahol egy kopjafa és egy gyönyörű székely kapu található. A kis teret apró térkövekkel borították, melyekbe az adományozók neveit vésték. A kopjafa alatt térkövekből egy kettős kereszt lett megformázva. A kopjafa két oldalán magyarul és angolul olvasható: „Isten, áldd meg a Magyart…!”
Utána visszasiettünk a parlamenthez és csatlakoztunk az éppen induló csoporthoz. Sok érdekes dolgot tudtunk meg az épületről és a parlament működéséről. Tényleg nagyszerű volt körbejárni a parlamentet az ülésteremtől kezdve a kisebb helységeken át egészen a parlamenti könyvtárig. Sajnos fotózni nem lehetett, úgyhogy onnan nincs képem. A parlamentről egy külön posztban írok majd. Ezt követően tiszteletünket tettük a Mac’s sörgyárban is, ahol nagyon finom italokat fogyasztottunk. :)
Másnap lényegében az egész napot (na jó, csak késő délutánig) a Te Papa múzeumban töltöttük. A kiállítás nagyon érdekes volt és teljesen ingyenes. Szinte minden interaktív, meg lehet nézni, fogdosni, ütögetni, szagolni, kipróbálni. Nekünk talán az egyik legizgalmasabb a földrengés szimulátor volt. A szimulátor maga lényegében egy kisebb faház volt, egy igazi nappalinak berendezve, amiben az 1987-es, 6.6 erejű Edgecumbe-i földrengést szimulálják. Hmmm, elég ijesztő lehetett...

A múzeum után, hova máshova is mehettünk volna, mint a Mac’s sörözőbe.

A következő napon autót béreltünk és körülnéztünk a környéken. Először felmentünk a városban található Mount Victoria hegyre, ahonnan fantasztikus kilátás tárult elénk, előttünk volt szinte az egész város 360 fokos panorámája.

Ezt követően elhagytuk a várost és megálltunk a közeli Baker bay-ben, ahol elvileg kék pingvineknek kellett volna lenniük.

Lehet, hogy csak későn kelők a pingvinek, de nagy sajnálatunkra mi nem láttunk egyet sem. Kicsit csalódva folytattuk utunkat észak felé, és hamarosan meg is álltunk az egyik öbölben paua kagylót szedni.

Több megállót követően végül Palmerston North-ban kötöttünk ki. Itt nem sok időt töltöttünk, gyors ebéd és kávézás után indultunk is vissza Wellingtonba. Hazafelé megálltunk még Lower Huttban és Upper Huttban, melyek lényegében egybe épültek. Itt két gyűrűk ura helyszint kerestünk. El is ment vele bő egy óra, de a végén sikerrel jártunk. Meg kell mondani, az egyik egy bánya volt, ahova nem is lehetett bemenni, a másik meg 2 fűcsomó valahol a folyóparton. Ráadásul ránk is esteledett. Na mindegy, este még visszamentünk a Mt Victoria tetejére, hogy esti képeket is készítsünk a városról.
Az utolsó napon nem nagyon mászkáltunk el, inkább csak sétáltunk a városban, megnéztünk egy-két régi templomot, illetve kávéztunk. A szálloda előtt volt egy régi épület, ami korábban bankként működött, azonban ma már csak kis boltok vannak benne.

Gyönyörűen meghagyták a régi elemeket az épületen belül. Megnéztük a híres Weta múzeumot. Itt készültek többek között a Gyűrűk ura, a District 9, King Kong, Az utolsó szamuráj, Avatar és még jó pár híres film vizuális effektusai, kosztümjei, kellékei, illetve maszkjai. A múzeum lapvetően csak egy relikvia bolt, így kicsit csalódás volt az egész. Ennél többre számítottunk, pl bemutatják, hogy egyes effektek vagy maszkok hogyan készültek. Ehhez képest néhány maszk, bábu és fegyver volt csak kiállítva. A többi már csak a rajongókat érdeklő ajándéktárgy volt.
Bár csak néhány napot töltöttünk Wellingtonban, a borzasztóan szeles mivolta ellenére nekünk nagyon tetszett. Ehhez az állandó szélhez nehezen lehetne hozzászokni. Ettől függetlenül azt hiszem, még visszatérünk ide, hiszen annyi még a látnivaló.