2011. augusztus 26., péntek

Auckland ZOO


Mivel mindketten szeretünk az állatkertben sétálni, így nem volt kérdéses, hogy itt Aucklandben is többször ki fogunk majd menni. Megnéztük a jegyárakat és úgy tűnt, hogy érdemes éves bérletet vennünk. A felnőtt belépő ára $20, az éves bérlet egy felnőttnek $90. De szerencsére van olyan éves bérletük, ami kimondottan egy párnak van, és ez $160. Úgyhogy, ha négynél többször megy ki az ember egy évben, akkor mindenképpen megéri bérletet venni.













Az állatkert kb. 10 perces autózásra van a belvárostól, természetesen saját ingyenes parkolóval. Rögtön a bejáratnál balra található a kiwi ház, amit semmi esetre sem szabad kihagyni. Szerencsére eddig sikerült egy vagy két kiwit látnunk minden alkalommal. A kiwi Új-Zéland nemzeti szimbóluma, csak itt élnek a szigeteken és erősen veszélyeztetett állatok. Mivel a kiwik éjszaka aktív madarak, ezért ebben a madárházban teljesen sötét van, így ha szerencsések vagyunk, láthatjuk őket mászkálni, futni és kajálni. A legutóbbi alkalommal egymást kergették a fa körül, majd mikor már elfáradtak megálltak egymással szemben és a csőrükkel túrták a földet. Nagyon aranyosak voltak.


Az állatoknak ebben az állatkertben jó nagy, tágas életterük van és maga az állatkert is egy hatalmas parknak a része. A legnagyobb egybefüggő területük az afrikai állatoknak van. Itt élnek a zsiráfok, zebrák, struccok. Ezt a területet félig lehet körbejárni egy fából épített galérián, ahonnan magasról, a zsiráfok szemmagasságából jól megfigyelhetők az állatok.














Mint minden állatkertben itt is van elefánt, akit Burmának hívnak és 28 éves. Sajnos most magányosan érzi magát, mert 2009-ben meghalt a barátnője, Kashin, aki 40 éves volt. Mióta egyedül maradt nagyon figyelnek arra a gondozói, hogy ne unatkozzon, és ne legyen depressziós. Minden nap sétál az állatkertben és meglátogatja a többi állatot. Mi is összetalálkoztunk vele a múltkor a majmoknál. A kedvencei a fókák, rengeteg időt tölt azzal, hogy nézi őket lubickolás közben. Másik kedvenc elfoglaltsága a festés, persze ezt nem minden nap csinálja, csak ha kedve van hozzá. Nemrég kapott egy új barátot is, egy lovat, hogy ne legyen annyira egyedül. A jó hír, hogy ha minden rendben megy, nemsokára két új fiatal elefánt érkezik az állatkertbe, Burma legnagyobb örömére. 
















Az oroszlánok területe is jó nagy, még saját tavuk is van, ahol úszhatnak. Ha nézi őket az ember, néha úgy tűnik, mintha nem is lennének fallal elválasztva a külvilágtól, olyan jól eltakarták a falakat növényekkel. 













Az egyik nagy kedvencünk a majmos terület, ahol a pókmajmok a legmókásabbak, de sajnos most ennek a legnagyobb része le van zárva, átalakítás miatt. Egy teljesen új részt építenek, a neve Te Wao Nui, ahova átkerülnek az Új-Zélandon őshonos állatok és növények és emellett még bemutatja a helyi kultúrát is. Már be lehet lesni az építkezésre, és mondhatom nagyon menőn fog kinézni. Nemrég tudtuk meg, hogy még a nagyközönség előtt bemehetünk megnézni ezt a részt, szeptember 11-én délelőtt, mert van éves bérletünk. 













Nem messze a kiwiháztól található az orvosi központ, ahol ellátják a megsérült vagy beteg állatokat. Ez a hely azért érdekes, mert a látogatók egy hatalmas üvegfal mögül megtekinthetik az orvosok munkáját. Aki nem fér oda az üvegfalhoz, az sem marad le a műtétekről, mert egy nagy kivetítőn figyelemmel kísérheti a beavatkozásokat.













Ebben az állatkertben is nagyon népszerűek az állatetetések, aminek már többször szemtanúi voltunk. Ez nem csak azt jelenti, hogy jön egy gondozó, és megeteti az állatokat és ennyi, hanem miközben az állatok falatoznak, a gondozóik érdekes történeteket mesélnek, rengeteg információt mondanak az adott állatról és lehet kérdezni is. A legutóbb látott ilyen etetést a fókákkal láttuk. Itt egy negyed órás fókashowt is előadtak, ami nagyon érdekes volt. 
















Aki még ennél is közelebb szeretne kerülni az állatokhoz, és persze van elég pénze, pár fős csoportokban bemehet az állatokhoz, persze a gondozókkal együtt. Ekkor testközelből is találkozhat az ember a kiválasztott kedvenceivel, etetheti és meg is simogathatja őket.













És a végére, egy program, amivel itt találkoztam először, a Safari Nights, amikor az állatkertben tölthet az ember egy éjszakát. Ezt egyszer mindenképpen ki szeretnénk próbálni. A program már délután elkezdődik egy rövid ismerkedéssel és a biztonsági előírások ismertetésével. A vacsoráig szabad program van az állatkertben, majd amikor a látogatók hazamentek, a kis csapat fáklyás sétára indul az állatkertben, hogy együtt fedezzék fel az állatkertet éjszaka. A szállás a régi elefánt házban van, amit nemrégen újítottak fel. Az ember együtt ébred az állatokkal, majd egy finom reggeli után új élményekkel hagyja el az állatkertet. Szerintem nagyon izgalmasan hangzik és nem is olyan drága ezért a különleges napért.