2012. április 22., vasárnap

Kajakozás Okahu Bay-ben

Ma délelőtt csatlakoztunk Csabáékhoz és velük tartottunk egy jó kis kajakozásra az Okahu Bay-ben. Már régóta terveztük, hogy kipróbáljuk a tengeri kajakozást, de eddig valahogy mindig elmaradt . Egy órára béreltük a kajakokat, de így első alkalomra ennyi elég is volt. Körbelapátoltunk az öblöt, majd a hosszú stég alatt áthaladva elindultunk Mission Bay felé. Sajnos a hullámok itt a nyitott részen erősebbek voltak a nagyobb hajók miatt, így inkább visszafelé vettük az irányt. Az öbölben még eveztünk egy kicsit össze-vissza, majd mivel letelt az egy óra már indultunk is vissza a kölcsönző felé. Felmelegedés céljából meghívást kaptunk Csabáékhoz egy kis fürdőzésre a spajukba, ami tényleg nagyon jól esett és még Judit finom csirkepörkölt ebédet is főzött a csapatnak. Köszönjük nekik a jóltartást.  Nagyon jó kis sport ez kajakozás, azt meg kell hagyni, és itt Aucklandben nem lehet kifogás, még az sem hogy tél van, lehet menni bármikor lapátolni. Fogunk is menni rendszeresen, az biztos és bejárjuk a közeli öblöket.




2011. december 4., vasárnap

Önkéntes munka Motutapun

Itt Új-Zélandon nagy hagyománya van az önkéntes munkának. Sokan dolgoznak alkalmanként egy-egy helyi szervezetnek, vagy valamilyen (sport) rendezvényen. Igyekeztünk már kezdetektől fogva beilleszkedni és minél inkább helyivé avanzsálódni, ezért kinéztük magunknak a Motutapu Restoration Trust nevű szervezetet. Ez a szervezet a közeli Motutapu szigetet tartja karban és igyekszik visszaállítani az eredeti növényvilágot a területen. Sokféle munkából lehet választani, ilyenek többek között a parti szemétszedés, faültetés, gyomirtás, sőt még a szigeten levő faiskolában is lehet tevékenykedni. Persze, ha valaki részt akar venni valamelyik alkalommal a munkában, annak előre kell regisztrálnia. Bízva abban, hogy jó idő lesz, barátainkkal együtt mi is regisztráltunk és kíváncsian vártuk a hétvégi „munkanapot”. Ezen a szigeten még nem voltunk korábban, így alig vártuk, hogy indulhassunk. Szerencsére a belvárosban a terminálhoz közeli parkolóházban az önkéntesek ingyen parkolhatnak, illetve a kompjegyet is olcsóbban kaptuk.



Az idő nem volt a legkellemesebb, eléggé esőre hajlott, de reménykedtünk, hogy később kisüt majd a nap. A komp először a Rangitoton állt meg, ahol kirakta azt a néhány elszánt turistát, akik az idő ellenére is eltökélték magukat a vulkán megmászására, és már csak velünk ment tovább. A Motutapu sziget egyébként közvetlenül a Rangitoto mellett van, a két szigetet egy rövid híd köti össze.  A Motutapu sokkal lankásabb, sok tehén és bárány legel rajta. Mire a szigetre értünk olyannyira elromlott az idő, hogy a komp nem is ment el a kikötőig, hanem az egyik közelebbi öbölben, de még a Rangitoton kirakott minket. Innen pick-up kocsikkal mentünk tovább. A lányoknak jutott hely a kocsiban, nekünk Péterrel, már csak a plató maradt. Ez egészen addig jópofa dolog, amíg el nem kezd esni az eső. Mire odaértünk a kijelölt területre, ahol a gyomirtást kellett végezni a korábban elültetett facsemeték körül, majdnem teljesen eláztunk. Egy kisebb csapat a faiskolában maradt, ahol legalább tető volt a fejük felett és nem áztak el teljesen. Innen már mindannyian a platón ülve tettük meg az út hátra lévő részét. Mi egy fészerben rendezkedtünk be, ahol kaptunk overált, esőköpenyt és kéziszerszámot, amivel a – korábban mindenkinek bemutatott – gazt, illetve a nem őshonos (azaz Európából vagy Amerikából behurcolt és itt megtelepedett) növényeket kellett irtani. Így, felszerelkezve elindult a kis csapat, azaz Babettékkel együtt mi négyen magyarok és a legelszántabb helyiek közül néhányan.

háttérben a Rangitoto
faiskola


tehenek
útközben


útközben
útközben





Egy-két óra gazolást követően visszagyalogoltunk a pajtába egy kis pihenőre, ahol a cuccainkat hagytuk. A gyors ebédet követően folytattuk a munkát, de nem sokáig. Az idő sajnos egyre rosszabbra fordult, így kb egy órával később feladtuk, felszedtük a cuccainkat és behúzódtunk a parton levő épületbe. Ott volt száraz meleg ruha, ettünk-ittunk, beszélgettünk és vártuk, hogy elálljon az eső.




Maga az épület valamikor az 1900-as évek elején épült és mára teljesen felújították. A tornácról filmekbe illő kilátás nyílt a kis öbölre. Elvileg itt, az épület előtt kellett volna a kompnak kikötnie és természetesen értünk is jönnie. A mostoha időjárásnak köszönhetően azonban esély sem volt rá, hogy a hajó itt szedjen fel minket. A kocsikkal kellett visszamennünk a Rangitotora, az ottani kikötőbe. Mivel az utolsó komp onnan is 4 óra körül indult vissza a városba, versenyt futottunk az idővel. Szerencsére sofőrjeink úgy ismerték a terepet, mint a tenyerüket, igazán izgalmas volt a szűk, kavicsos vulkanikus „utakon” végig száguldozni a szakadó esőben. A hajót szerencsésen elértük és kimerülten, fáradtan, de rengetek élménnyel gazdagabban visszatértünk a városba. Bepattantunk a kocsiba és hazaindultunk. Alig vártuk, hogy hazaérjünk és egy forró zuhanyt vehessünk. Mozgalmas nap volt, de nagyon jól éreztük magunkat.

főhadiszállás

kilátás a tornácról
evés-ivás

úton a kikötő felé

hajóra várva

2011. november 13., vasárnap

Duder Regional Park

Vasárnap, tekintettel a jó időre, felkerekedtünk és elmentünk kirándulni a kb 50km-re lévő Duder Regional Parkba. A 162 hektáros farm park Auckland-től nyugatra, a Whakakaiwhara félszigeten fekszik. A parkot több túraútvonal szeli át, mi lenyegeben majdnem az össeset bejártuk. A park egy részét egy, még ma is működő farm foglalja el, így rengeteg tehen és bárány van szinte mindenhol. Először a partra levezető ösvényen haladtunk és neztük meg a parti részt. Amikor ott jártunk pont apály volt, de így is nagyon szép volt. Utána visszamentünk a korábbi ösvényre és folyattuk az utunkat, ki, egészen a félsziget csücskéig, a Whakakaiwhara point-hoz. Útközben többször is tehenek, bárányok és pukekok keresztezték az utunkat. Az előbb említett, könnyen kiejthető pontrol fantasztikus kilátás tárult elénk a környező szigetekre, ugymint a Waiheke islandre és a pont szemben lévő Punoi islandre. Itt pihentünk egyet, mielőtt továbbindultunk volna. Innen már visszafelé mentünk, de a félsziget másik oldalan haladtunk a következő leágazásig, ahol ismét leereszkedtünk és a parton mentünk tovább. Nekünk szerencsénk volt, mert ezen a szakaszon csak apálykor lehet végigmenni. Viszont ennek a túraösvénynek a végétől jókorát kellett volna kerülni, hogy visszeérjünk a parkolóba, méghozzá a főúton. Ehelyett inkább visszamásztunk a félsziget közepén húzódó ösvényre. Ez alkalommal azonban nem sikerült kiépített úton mennünk, egyenesen a hegyoldalnak vágtunk neki és a bozótoson átverekedve magunkat kerültünk vissza az ösvényre. Innen már csak egy rövid ereszkedésre volt szükség és visszaértünk a kiindulási pontra. Jó nagyot sétátunk, érdemes volt körbejárni ezt a parkot (is).






















2011. október 29., szombat

Victoria alagút

Az autópálya rekonstrukció keretében átadták a Victoria Park alatti 450 m hosszú alagutat. Mielőtt a forgalomnak is átadják, egy napra megnyitották a nagyközönség előtt a vészkijáratok kapuit. Így minden érdeklődő meg tudta nézni és végig járhatta a 12-14 m mélyen húzódó 3 sávos autópályát. Természetesen nekünk is ott volt a helyünk a tömegben és végigjártuk az alagutat. Persze túl sok minden látnivaló nincs egy alagútban, de azért jópofa volt. Az alagútban csak északi irányban, míg a felszínen déli irányban lehet autózni. A kijárat betonépületét a felújított skate park részévé tették. Egy negyedcső hátoldalát képezi a betonépület háta, aminek a tetejére azért nem érdemes felugratni, mert mögötte nincs semmi és nagyot lehet esni. Az alagút építése miatt még egy majd’ 130 éves hotelt is odébb kellett tolni, mert túl közel volt az úthoz és félő volt, hogy megrongálódik az építkezés során. Erről egy 10 perces videót itt lehet megnézni.